Kövess minket!

Vaskó Márton

családterapeuta, gyásztanácsadó, addiktológiai konzulens, mediátor

Viszonylag korán, középiskolás koromban eszméltem rá, hogy a segítő szakmák valamelyikében szeretném majd felnőttként a hivatásomat megtalálni.

Első diplomámat szociális munkából szereztem és már a főiskola évei alatt elhelyezkedtem a Magyar Vöröskeresztnél. A szociális szféra berkein belül az elmúlt 17 évben majdnem minden szegmensben tevékenykedtem – a családok átmeneti otthonától az addiktológiai csoportokig – számos tapasztalattal gazdagodtam.

A főiskola után elvégeztem Semmelweis Egyetem szociális munka mesterképzését. Itt ismerkedtem meg a rendszerszemlélettel és Barát Katival is, akinek köszönhetően az érdeklődésem a családterápia felé fordult. Beiratkoztam a Magyar Családterápiás Egyesület családterapeuta képzésére és mellette a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mediátor szakára, ahol Szabóné Bánfalvi Katitól tanulhattam a mediációt.

Közel állnak hozzám a transzgenerációs modellek és az érzelmi-fókuszú megközelítés is. Szeretek több féle szemüvegen keresztül rátekinteni a hozzám forduló egyének, párok és családok nehézségeire. A rohamosan gyorsuló világunkban a pároknak és a családoknak, nem csak a felmenőik által már megélt problémákkal kell szembenézniük, hanem a pillanatok alatt is nagy változásra képes évszázadunk nehézségeit is el kell cipelniük.

A társadalmi változások mértéke és sebessége az egyének, párok számára nem befolyásolható tényező, továbbá nem is feladatuk. Nekem azonban szem előtt kell tartanom az egész társadalmunkra nehezedő, megnövekedett terheket is a különböző alkalmak során a hozzám fordulók esetében. Egy másik felerősödő probléma a rosszul kezelt szorongások és általuk, a különböző függőségekbe való elmerülés.

Ennek fényében kezdtem el érdeklődni az addiktológiai problémák iránt, majd végeztem el a Semmelweis Egyetem Addiktológiai konzultáns képzését, végül tudásomat megerősítvén, a családkonzulens/családterapeuta szakirányú továbbképzésen vettem részt Hézser Gábor szárnyai alatt. 2019 óta foglalkozom egyénekkel, párokkal és családokkal magán praxis keretein belül. Kiváló mestereim és a segítő szakmában eltöltött élvek mellett az irodalom tanított számomra legtöbbet az emberi lélekről.

Amiben segíteni tudok:

Családi és párkapcsolati konfliktusok  –  A párkapcsolatban, a kiterjedt családban megjelenő feszültségek, nehézségek esetén. Olyan eltérő életcélok, szokások, értékrendek és élethelyzetben létrejövő változások okán, mely kihat a kapcsolataidra, életvezetésedre.

Konfliktuskezelés és kommunikációs nehézségek – A gyakorivá váló vitákban, veszekedésekben, amelyek partalanná válnak és nem hoznak megoldást.  Az érzelmek és gondolatok nem megfelelő kifejezése esetén, melyek félreértéseket és feszültségeket szülnek. 
Hűtlenség – Bizalomvesztéssel, elárultság érzésével járó hűtlenséggel kapcsolatban. Melynek feldolgozása és helyreállítása feloldhatatlan nehézségként van jelen a kapcsolatban.
Intimitási problémák – Az érzelmi és fizikai távolság megnövekedése okán, az intimitás hiánya, a szexualitásban megjelenő nehézségek esetén.

Gyászfeldolgozás – Egy szeretett személy, kapcsolat elvesztése okán, mely mély érzelmi válságot okoz és külső támogatásra van szükség.

Addiktológiai problémák – Függőségek, legyen az szer vagy viselkedési addikció esetén, amelyek károkat okoznak a kapcsolataidban, életviteledben.

,,Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk.” Márai Sándor

Vaskó Márton Next 2 you