Egész életemben segítőként dolgoztam. Persze különböző szakaszokban más-más módon és minőségben, de mindig ez volt a munkám lényege. Lelkészi alapvégzettségemre tanári, mentálhigiénés, lelkigondozói diplomát szereztem, majd az egészségemben beálló változások miatt érdeklődésem a test-lélek-szellem hármasságát megcélzó holisztikus gyógyítói utak felé irányult, ami máig meghatározza azt, ahogy az életről és az emberről és a segítői szerepről gondolkodom.

A veszteség és gyász témája édesapám 2019-ben bekövetkezett hirtelen halálával érkezett az életembe. Gyászmunkámban nemcsak a halálhoz és a veszteséghez való viszonyom változott meg, hanem az is, amit addig a gyászról tudtam és gondoltam. Ezt a folyamatot az is támogatta és segítette, hogy egyszer csak azt vettem észre, meghatározóan veszteség és gyász témájában keresnek és találnak meg az emberek. A velük folytatott beszélgetések és közös munka ébresztett rá arra, hogy nemcsak egy alakadt gyászfolyamatban, hanem a maga természetes medrében haladóban is az egész folyamatot kedvezően támogatja és segíti a megengedő, értő segítői jelenlét és hogy a gyászoló ember nem marad egyedül azzal, ami benne történik. 

A veszteség és gyász témájához az életvég kísérése is hozzákapcsolódott az elmúlt években. Személyes vágyammá és küldetésemmé lett, hogy a halál és az életvég elkerülni, száműzni  igyekezett témája lassan újra helyet kapjon az életünkben. Hogy közösen gondolkodjunk és beszéljünk arról a mindannyiunkat érintő témáról, hogy nem élünk örökké. Életünk folyamán nemcsak a szeretteinket veszítjük el, hanem a saját múlandóságunk gondolatával is kénytelenek vagyunk szembe nézni. Hiszem, hogy ennek a nehezen elfogadható gondolatnak a közelebb engedése nemcsak a félelmeink és kétségeink oldásában segít, hanem a teljes élet átértékelésében, minőségibb szintjére emelésében is

Segítőként tehát mostanra azokkal dolgozom, akik ezekben a témákban érintettek.

• Akik elveszítettek valamit, valakit,
• akik még mindig benne vannak egy korábbi veszteség bénító fájdalmában, szeretnének változtatni ezen, csak nem látják a hogyant
• akik egy közeli hozzátartozójuk haldoklási folyamatát kísérik,
• akik a saját életük végének a közelségével kénytelenek szembe nézni
• akikben életkoruk miatt felerősödtek az élet értelmével, összegzésével, az idősödéssel, az elmúlással kapcsolatos gondolatok és kérdések.

Egyéni és csoportos alkalmaimon a klasszikus értelemben vett segítőbeszélgetés mellett a kreatív írás és az improvizatív színházi gyakorlatok lehetőségével is élek. Ezek más működésmódjainkat szólíthatják meg, és olyan felismeréseket, tudást, érzéseket hozhatnak felszínre, amelyekhez a logikus gondolkodás vagy a közvetlen beszéd útján nehezebben férünk hozzá.

A közös munkában mindig az adott emberhez, az ő történetéhez és jelenlegi élethelyzetéhez igazodom. Ismerek módszereket, de ritkán használom őket. Legfontosabbnak az itt és most pillanatát tartom, és a kapcsolódást ebben. Azt, hogy minden következő perc a mostból születhessen meg.